Lezárult a 64. Országos Függetlenfilm Fesztivál. Az idei versenyprogramba több, mint 1200 percnyi anyag érkezett be. Az előszűri ebből 20 filmet küldött tovább a versenyprogramba, amit kiegészített kísérőfilmekkel. Az előzsűrizésben részt vett Czabán György (MAFSZ elnök), Pálos György (rendező, operatőr) és Kapás Tibor (MAFSZ szervező).
Versenyzsűri tagjai:
EREDMÉNY
A versenyzsűri az alábbi filmeket díjazta.
A díjakat a Magyar Nemzeti Filmalap, a Magyar Művészeti Akadémia és Szentes Város Önkormányzata ajánlotta fel.
FŐDÍJ
Casting (r. Csoma Sándor)
A 18 éves Júlia egy szegény bányavárosban él bátyjával. Egyik nap szerencsét próbál egy modell castingon, annak reményében, hogy új életet kezdhet majd külföldön. A casting során azonban kiderül, hogy valójában pornófilm szereplőket keresnek. Júlia váratlanul olyan helyzetbe sodródik, amiben veszélybe kerül a tisztessége.
Legjobb kisjátékfilm
Két csík (r. Dudás Balázs)
Liza hiába várja, Gábor nem jön haza éjjel. Másnap Liza elmondja a nagy hírt, Gábor azonban nem úgy reagál, ahogyan azt a lány elképzelte. Ez akár fordulópont is lehetne kettőjük kapcsolatában. Lehet, hogy az is.
Legjobb női főszereplő
Józsa Bettina – Láthatatlanul (r. Szentpéteri Áron)
A film teljes sötétben kezdődik egy olyan kiállításon, ahol a látóknak lehetőségük van kipróbálni, milyen fény nélkül tapasztalni a világot. Itt találkozik egymással Anna, és Balázs, a vak tárlatvezető. Nagyon máshogy élik meg a találkozást, de az közös, hogy mindkettőjükben nyomot hagy. A kérdés, hogy mit kezdenek ezzel, amikor újra találkozna.
Legjobb férfi főszereplő
Nagy Márk – Szokásjog (r. Füzes Dániel)
Benedek, a fiatal futballultra a meccsnapokért, a szombati balhékért és hűséges, szurkoló bajtársaiért él. Számára ez szenvedély, másoknak céltalan erőszak. Egy nap azonban neki is döntenie kell, hogy egész életén át egy csapatot követ vagy saját útjára lép.
Legjobb kísérleti film
A szél mögött (r. Koronczi Endre)
9 jelenet a szélről
Legjobb dokumentumfilm
Cryene Donovan (r. Németh Dénes)
Heni egy 20 éves, tehetséges lány: énekel, rajzol, verseket ír és gitározik. Azonban egy szokatlan mentális betegségben szenved: disszociatív személyiségzavara van. 4 különböző személyiség lakozik a testében. Öngyilkossági kísérletét követően egy pszichiátriai kórházba helyezték. A dokumentumfilm Heni intézetben töltött mindennapjait követi, mely során napi szinten kell megküzdenie betegségével. A történet Heni és a rendező hullámzó, szeszélyes kapcsolatáról is szól, mely során a filmes próbálja megismerni, megérteni a lányt és feltárni az ő titkos múltját. Ám a dolgok rossz fordulatot vesznek.
Legjobb vizuális világ
A narancs útlevél (r. Fazekas Gyöngyi)
Te mit áldoznál fel azért, hogy anya lehess? Adnál életet, ha cserébe le kellene mondanod a magadéról? Disztópikus történet egy fekete-fehér világba zárt lányról.
Legjobb eredeti forgatókönyv
Gyros (r. Karácsony Péter)
Egy jelenet V. János és N. Zoltán készenléti rendőrök ebédszünetéről.
Társadalmi felelősségért díj
Jövő szerdán(r. Molvay Norbert)
Egy zaklatott huszonéves lány egy délután elindul a városba, hogy rendbe hozza az életét. Ehhez olyan helyeket kell meglátogatnia, melyeket nem szeretne és olyan emberekkel kell találkoznia, akikkel nem szívesen találkozna.
Legjobb fiatalfilm
Hogyha (r. Barta Kíra)
Az emberi agy hihetetlenül gyors. Rengeteg gondolat cikázik át rajta akár egy szempillantás, (vagy jelen esetben egy pár lépésnyi távolság megtétele alatt,) így nem csoda, hogy néha az ember hajlamos egy kicsit túlgondolni, félreértelmezni a külvilág adatait. A film, így egy teljesen hétköznapi szituációt mutat be, csak láthatóvá téve a láthatatlant.
Főbb támogatóink
További támogatóink
Külön köszönet
Külön köszönjük a szentesi Horváth Mihály Gimnázium diákjainak a sok segítséget és részvételüket a fesztiválon.
Hírlevél
Amennyiben szeretnél értesülni a következő eseményünkről iratkozz fel hírlevelünkre.